Ruskó Eszter

Zenei alapokat készítek énekeseknek, emellett énekelek, gitározok és zongorázok. Keress bátran, ha egyedi zenei alapot szeretnél a dalodhoz!

Tizenévesen kezdtem zenéket írni - zeneiskolai keretek között hat évet tanultam klasszikus zeneszerzést. Manapság fontosabb számomra az elektronikus zene, és ALISA néven publikálom a számaimat. Elvégeztem egy budapesti zenei produceri iskola, a Sonic School képzését, ahol klassz dolgokat tanultam az elektronikus zenéről. Ez a képzés megspórolt minimum 5 év kísérletezést az életemből.

Sokat köszönhetek annak, hogy zenész családba születtem, így egész életemben meghatározó volt a hangszeres játék: először zongorázni, majd nagybőgőzni és gitározni tanultam. Szívesen dolgozom olyan emberekkel, akik számára fontos, hogy a producer ne csak a szintikhez, hanem a hangszeres játékhoz is értsen.


Úgy érzem, zenei producernek lenni a világ legjobb foglalkozása. Zeneszerzőként megvan a lehetőségem arra, hogy világokat teremtsek: hogy ábrázoljak egy ötletet, egy érzést vagy egy történetet. Énekesekkel és más zeneszerzőkkel dolgozom együtt, és inspiráljuk egymást egy kreatív környezetben. Gyere, és legyél te is a részese ennek!

Hallgasd meg ezt a gyűjteményt a 2019-es zenéimből, amelyekben szerző vagy társszerző vagyok

Szívesen állok a segítségedre ezeken a területeken

Egyedi zenei alapot készítek Neked

A Te elképzeléseidet igyekszem megvalósítani. Mondd el mire van szükséged és dolgozzunk együtt

Segíthetek a dalszerzésben

Ha egy társszerzőre lenne szükséged, akkor rám számíthatsz

Énekelhetek a zenédben

Ha már csak egy jó éneksáv hiányzik a slágeredhez, akkor ebben is állok rendelkezésedre

Mixelhetem a számodat

Felvetted a dalaidat, de egy igazán ütős hangzást szeretnél? Keress vele bátran, együtt megcsináljuk

Játszhatok gitáron vagy zongorán a számodban

Egy jó elképzelés az alapja mindennek. Nincs is annál jobb, mikor egy hangszer megszólal a zenédben

Egy-egy egyedi zenei alap elkészítése körülbelül 3-4 hetet vesz igénybe. A Musico webhelyén pedig előre elkészített, többször felhasználható beateket találhatsz.

Keress bátran!

Az űrlap segítségével tudod nekem jelezni, hogy melyik témakörben dolgozzunk együtt